2014. október 23., csütörtök

Korrupcióellenes lépések akkor hatékonyak, ha van új modern lobbitörvény



Korrupció ellen hatékony lobbitörvény és valós társadalmi párbeszéd ad megoldást!




A nemzetközi jelzések visszaigazolják az Országbíró Zoltán mérsékelt demokrata által évekkel ezelőtt megfogalmazott problémák létezését, melyek megoldása biztosított lenne.



Magyarország elkövetkezendő években régiójában és a nemzetközi porondon befutható íve a magyar kormány teljesítményén, az országgyűlés társadalmi igényekre adott megfelelő jogalkotási válaszain múlik - összegezte tavaly a Magyarországi Hivatásos Parlamenti Lobbi Szövetség a 2010 - 2013 ősze közötti időszak szakmai tapasztalatait.



A mindenkori kormányzati szereplők tevékenysége az átlátható és közérdekű lobbi érvényesülésével is mérhető, a nem megfelelő döntési oldali közös gondolkodás anomáliákat, jogalkotási és demokrácia deficitiket okoz, amely a választásokon nyeri el végső megítélését.

Hatalomban, a hatalom viselésének önkritikus és demokratikus módja az Európa intézményeiben kialakított felfogás "Nem tudhat mindent egyetlen politikus, döntéshozó sem! "- írták honlapjukon.



Az Orbán Viktor vezette kormány érdekes kettősséget hozott az átlátható társadalmi lobbi területén, amely egyre sorvadt a kormánytisztviselői átláthatóság és felelősség kialakításának hiányával.
Miközben a csak kijavításra szoruló lobbitörvényt hatályon kívül helyezte, azzal ellentétesen hírforrások szerint a magyar kormány bízott meg külföldi lobbistákat szolgáltatásaikkal a magyar adófizetők pénzén.


El kell ismerni, hogy a nyilvánosság kerülésével a parlamenti rendszerben, kormányzati rendszerben megjelenő lobbi indítványok részbeni hasznosítása megtörtént, bár a nyílt párbeszéd sokkal több eredményt hozhatna a kormány számára.



Magyarországon a mérsékelt demokrata politika képviseletében Országbíró Zoltán a közpolitikákban vetett közbizalom veszteségét és a kormány sikerének csorbulását látja a lobbitörvény hiányában, a Dánia, Svédország, Németország, Franciaország, Brüsszel lobbi gyakorlatának meg nem valósításában. 


Az átlátható lobbi mai napig a korrupció egyik leghatékonyabb ellenszere, ehhez 2010-ben Országbíró Zoltán kidolgozta a magyarországi lobbi összes tapasztalatát sűrítő, a nemzeti felemelkedésnek alárendelt, döntéshozói kötelezettségeket erősítő, mulasztásokat szankcionáló szellemiségű új lobbitörvényt, amelyet a választások utáni napokban eljuttatott Orbán Viktor miniszterelnökhöz.


A korrupció területén talán a lobbitörvény helyzetéből is észlelhetően Magyarország nem áll jól. Jogalkotási területen az anomáliák társadalmi károk nagy halmazaihoz vezettek el - következményeik még évekig erősödnek.


Közös sikere lehet a magyar kormánynak, az átlátható közérdekű lobbi szakterületének, ha a magyar kormány és az országgyűlés felméri milyen értéket képviselnek a már benyújtott lobbi indítványok Magyarország érdekében tett javaslatok.